Hiperaktivitás vagy „csak" rossz a gyerekem?
Vannak gyerekek, akiknek a figyelme könnyen elkalandozik, nehézségei vannak az önálló, nyugodt játékban, feladatmegoldásban, elhagy és elfelejt dolgokat, sokat izeg-mozog, babrál, az instrukciókat nem követi pontosan és nem figyel oda, ha szólítják. Az ilyen viselkedés rövid időn belül az idegeinkre (szülők és tanárok idegeire) tud menni. Pedig a gyerekek alapvetően jók, szabálykövetőek, és gyakran előfordul, hogy a háttérben ADHD lapul.
Fájdalmas emlő = emlőrák?
A női emlő daganata (hétköznapi szavakkal az emlő- vagy mellrák) kiemelt jelentőséggel bír a daganatos megbetegedések között. Ennek részben az az oka, hogy ez a daganatféleség, amelyről egy társadalomban szinte mindenki tud, vannak valós ismeretei, kérdései és véleménye is. Talán ez az egyik oka annak is, hogy a rákgyógyszerek kutatásában is kiemelt helyen szerepelt mindig, és manapság kezelésében is jó eredményeket lehet felmutatni. A fentiek azonban azt is jelentik, hogy sok félreértés, és még több kérdés is adódik az emlőrákkal kapcsolatban. A továbbiakban az emlőrákkal kapcsolatos ismereteket szeretnénk bővíteni.
Crohn betegség és a sebészet I.
Ha valaki érintett, akkor sajnos tudja, hogy mi az a Crohn-betegség, sokaknak nem mond semmit ez a név. Érdemes beszélni róla, mert sajnos egyre többeket érint, és a fiatalok betegsége. Megtévesztő tünetekkel kezdődhet, sok kellemetlen panasz forrása lehet, de nem rosszindulatú betegség, azaz hétköznapi nyelven szólva nem rákos megbetegedés.
















